„Aki megnyeri a partit, még nem biztos, hogy jól játszott. Csak abban lehet biztos, hogy elkerült egy döntő hibát, amelyet az ellenfél kihasználhatott volna.”

Egy kétszemélyes játékot, szerelmi játszmát követhetünk a végkifejletig Temesi Ferenc Királyáldozat című regényének lapjain. A lány mindössze tizenhét éves, a férfi a negyvenedikben jár. Huszonhárom év választja el egymástól Villám Verát és Tamási Gábort, amikor kezdetét veszi élet-halál harcuk. Gyötrő-vívódó viszonyukat – és általa még mennyi mást! –meséli el Temesi, háttérben a rendszerváltozás tusáival. S a szerelmi történetet egy valós, huszonhárom lépésből álló sakkmérkőzés szerkeszti mesterművé, melyet 1921-ben New Orleansban vívott egy Adams nevű amatőr játékos Torre Repetto nagymester ellen.

Minden történetnek három oldala van. Az enyém, a tiétek és mindazé, ami a kettő között van. Ez a történet a harmadik fajta, még akkor is, ha rólam szól elsősoron. Rólam, aki felgyógyulásom alatt sakkrejtvényeket fejtettem, és már nagyon akartam sétálni egy jót. Nálam ez maximum ötszáz métert jelent.

Kiballagtam a Mechwart térre, a bel-budai Bermuda-háromszög egyik nevezetes pontjára, melyet kicsit nagyképűen Mechwart-ligetnek hívtak. Néztem a szökőkút, a gyerekek és a kutyák játékait. Szomorú voltam, akár az ég, pedig még nem váltunk el, hétvégenként hazajártam főzni és játszani. És akkor a tér túloldalán, a betonasztaloknál megláttam a sakkozókat.

(részlet)