Kosár
Nincsenek termékek a kosárban.
Az eltemetett óriás
„Másfelől viszont jó volna tudni, vajon amit ma érzünk egymás iránt, nem csak annyi-e, mint ezek az esőcseppek itt. Nézd, még mindig csöpögnek ránk az ázott falevelekről, pedig az égből már rég nem hull az eső. Vajon van-e még hátra más, mint hogy az emlékeink után a szerelmünk is elhalványodjék és kihunyjon?”
Valamikor Arthur király halála után, a Római Birodalom romjai között békében élnek egymás mellett az őshonos britonok és a betelepülő szászok. Ám úgy tűnik, a béke záloga a felejtés: a hegyekből leereszkedő „homály” miatt senki nem képes fölidézni a múlt eseményeit. Az idős briton házaspár, Axl és Beatrice egy halovány emlékfoszlányba kapaszkodva mégis útnak indul, hogy megtalálja fiúgyermekét, aki hitük szerint egy másik faluban él, és régóta várja a látogatásukat. Út közben melléjük szegődik Wistan, a titokzatos küldetéssel megbízott szász harcos; fiatal tanítványa, Edwin; majd az Arthur-mondakörből ismert Gawain lovag is. Bár az útitársakat különböző célok vezérlik, hamarosan kiderül, hogy sorsuk – múltjuk, jelenük és jövőjük – szorosan összekapcsolódik egymással, és lassan mindannyiuknak dönteniük kell emlékezés és felejtés között.
Ishiguro 2015-ben megjelent, sárkányokkal és mitikus szörnyekkel benépesített, allegorikus-melankolikus regényében ezúttal a fantasy műfaját használja föl, hogy örök érvényű kérdéseket tegyen föl a szerelem erejéről, a bosszú természetéről, az egyéni és kollektív emlékezet jelentőségéről.
| KIADÓ: | Helikon Kiadó |
| ISBN: | 9789634798200 |
| Szerző: | Kazuo Ishiguro |
| Kötés típusa: | keménytáblás, védőborítóval |
| Terjedelem: | 459 oldal |
| Kiadás éve: | 2023 |
| TERMÉKKÓD: | 9789634798200 |
| KATEGÓRIÁK: | Kortárs, Magyar nyelvű, Szépirodalom |
Értékelések

Értékelések
Még nincsenek értékelések.