Kosár
Nincsenek termékek a kosárban.
Mi, akik Istennel birkózunk
A 12 szabály az élethez című globális bestseller szerzőjétől
Dr. Peterson a nyugati világ alapjait alkotó, ősi történetekbe kalauzol bennünket.
Lázadás, áldozathozatal, szenvedés és diadal – a Bibliából ismert történetek jelentik azt a stabil közeget, inspirációt, ami gondolkodásunkat mind kulturális, mind pszichológiai szempontból egybefogja. Ádám és Éva – az ember bűnbeesése; gyilkos viszályba forduló neheztelés Káin és Ábel között; Noé, a vízözön, ez a világrengető természeti csapás; Bábel tornyának összeomlása; Ábrahám szörnyű megpróbáltatásai; Mózes népének eposzi sorsa. Hogyan értelmezzük ezeket a történeteket? Mi volt az az évszázadokon keresztül tartó késztetés, amely lehetővé tette, hogy létrejöjjenek ezek az írások és egybegyűjtsék őket? Hogyan egyesítik szellemiségünket, hogyan tartják össze a világot, és sarkallnak bennünket ugyanabba az irányba?
Itt az ideje, hogy a tudomány és a spiritualitás összefüggésében megértsük mindezt; hogy tudatosítani tudjuk magunkban mindennek a lelki és társadalmi vonatkozásait; hogy most először szembenézzünk azzal, kik is vagyunk mi, és kik a többiek.
Illés próféta ráébred, hogy amikor saját lelkiismerete hangját hallja, az nem más, mint Isten Hangja. Jónás a cet gyomrába kerül, és ezáltal konkrétan a pokollal néz szembe, mert nem hallgatott a jó szóra, és elmulasztotta, hogy cselekedjen.
Dr. Peterson részletes elemzései mélyebb megértéshez juttatnak el bennünket, megvilágítják a lelkünk mélyén ott levő, és társadalmunk alapjait jelentő mintázatokat.
Éljük újra együtt az emberiség legnagyszerűbb történeteit Dr. Petersonnal!
Vegyük a bátorságot, és birkózzunk Istennel.
| KIADÓ: | 21. század |
| ISBN: | 9789635685691 |
| Szerző: | Jordan B. Peterson |
| Kötés típusa: | keménytáblás, védőborítóval |
| Terjedelem: | 560 oldal |
| Kiadás éve: | 2024 |
| TERMÉKKÓD: | 9789635685691 |
| KATEGÓRIÁK: | Életmód, Ismeretterjesztő könyvek |
| CÍMKÉK: | bölcsesség, hit, nemzetközi bestseller, pszichológia, társadalom, társadalomkritika |
Kategóriában egyező könyvek
