Kosár
Nincsenek termékek a kosárban.
Hiroshige & Eisen. The Sixty-Nine Stations along the Kisokaido. 40th Ed.
Ez a kiadás Keisai Eisen és Utagawa Hiroshige legendás, A Kisokaidō hatvankilenc állomása című sorozatát adja közre, amely lenyűgözően örökíti meg az Edo és Kiotó közötti történelmi útvonalat. A 19. századi Japán eleven körképe egyszerre a császári múlt jelentős emléke és a fametszetművészet remekműve.
Állomásról állomásra
Történelmi utazás Japán szívében két legendás fametsző képein keresztül
A Japánt átszelő Kisokaidō útvonal mentén az ország akkori ura, Tokugawa Ieyasu az 1600-as évek elején rendelte el pihenőállomások létesítését. Ezek az Edo – a mai Tokió – és Kiotó közötti fáradságos utat tették könnyebbé. Fogadók, üzletek és étkezők nyíltak, hogy élelmet és szállást biztosítsanak a megfáradt utazóknak.
1835-ben a neves fametsző, Keisai Eisen kapott megbízást a Kisokaidō menti utazást bemutató képsorozat elkészítésére. Huszonnégy nyomat megalkotása után Utagawa Hiroshige vette át a munkát, aki 1838-ban fejezte be a hetven képből álló sorozatot.
Eisen és Hiroshige egyaránt a fametszet mesterei voltak. A Kisokaidō hatvankilenc állomása lapjain közös mesterségbeli tudásuk mellett eltérő stílusuk is megmutatkozik. A nyüzsgő nihonbashi kiindulóponttól Iwamurata várvárosáig Eisen visszafogottabb színpalettával dolgozik, miközben különösen az emberalakok, köztük az elegáns nők ábrázolásában remekel. Örömmel örökíti meg az út menti mindennapok pillanatait, a lópatkolástól a rizs szeleléséig.
Hiroshige nagyszabású, hangulatos jeleneteken keresztül mutatja meg tájábrázoló tehetségét: legyen szó az Ōta folyó békés partjáról, a zord Wada-hágóról, vagy a Yawata és Mochizuki közötti, holdfényben megtett kapaszkodóról.
A sorozat egészében nemcsak merész kompozíciókkal és kísérletező színhasználattal megalkotott fametszeti remekmű, hanem a 19. századi Japán elbűvölő körképe is, még jóval az iparosodás térhódítása előttről. A TASCHEN kompakt, jubileumi kötete az egyik legszebb fennmaradt első kiadás alapján kelti új életre ezt a különleges sorozatot.
This edition reprints Keisai Eisen and Utagawa Hiroshige’s legendary series The Sixty-Nine Stations along the Kisokaidō, a stunning representation of the historic route between Edo and Kyoto. This vivid tapestry of 19th-century Japan is in equal parts a major artifact of its imperial past and a masterwork of woodblock practice.
The Kisokaidō route through Japan was ordained in the early 1600s by the country’s then-ruler Tokugawa Ieyasu, who decreed that staging posts be installed along the length of the arduous passage between Edo (present-day Tokyo) and Kyoto. Inns, shops, and restaurants were established to provide sustenance and lodging to weary travelers. In 1835, renowned woodblock print artist Keisai Eisen was commissioned to create a series of works to chart the Kisokaidō journey. After producing 24 prints, Eisen was replaced by Utagawa Hiroshige, who completed the series of 70 prints in 1838.
Both Eisen and Hiroshige were master print practitioners. In The Sixty-Nine Stations along the Kisokaidō, we find the artists’ distinct styles as much as their shared expertise. From the busy starting post of Nihonbashi to the castle town of Iwamurata, Eisen opts for a more muted palette but excels in figuration, particularly of glamorous women, and relishes snapshots of activity along the route, from shoeing a horse to winnowing rice. Hiroshige demonstrates his mastery of landscape with grandiose and evocative scenes, whether it’s the peaceful banks of the Ota River, the forbidding Wada Pass, or a moonlit ascent between Yawata and Mochizuki.
Taken as a whole, The Sixty-Nine Stations collection represents not only a masterpiece of woodblock practice, including bold compositions and an experimental use of color, but also a charming tapestry of 19th-century Japan, long before the specter of industrialization. This TASCHEN volume is sourced from one of the finest surviving first editions and revives the series in our compact anniversary edition.
| KIADÓ: | Taschen |
| ISBN: | 9783836594875 |
| Szerző: | Andreas Marks, Rhiannon Paget |
| Kötés típusa: | keménytáblás |
| Terjedelem: | 512 oldal |
| TERMÉKKÓD: | 9783836594875 |
| KATEGÓRIÁK: | Albumok, Művészeti könyvek, TASCHEN 40th Edition sorozat |
Értékelések
Kategóriában egyező könyvek









Értékelések
Még nincsenek értékelések.